új Ford Kuga

Áttekintés

Lenyűgöző megjelenés, bámulatos hatékonyság és figyelemreméltó képességek.

A Ford legmodernebb plug-in hibrid technológiájával készült, a vadonatúj Kuga már a tisztább, halkabb és kifinomultabb SUV-ok új generációjához tartozik. Intelligens vezetéstámogató rendszerei és különleges dizájnja egyedülálló vezetési élményt kínál az aktív életmód hívei számára.

 

 

Egyesíti mindkét technológia előnyeit

Bárhová is tart, az új Kuga Plug-in Hybrid kétféle erőforrásával minden eddiginél hatékonyabban érheti el úti célját. A fejlett elektromos hajtáslánc segítségével akár 56 km-t is megtehet zéró kibocsátás mellett, és az autót bárhol könnyedén feltöltheti az elektromos hálózatból. Hosszabb utazások során a hagyományos belső égésű motort használva bárhová eljuthat, ahová csak szeretne, ráadásul a generátor útközben még a hibrid akkumulátorokat is feltölti. A hatótávolságot növeli a regeneratív fékrendszer is, ami a lassítás során elvésző energiát nyeri vissza és fordítja az akkumulátorok töltésére.

  

 

Csúcsforgalomban is kényelmesen közlekedhet

Az intelligens Adaptív sebességtartó automatika segítségével folyamatosan a kívánt sebességgel autózhat. Ha a beépített radar egy lassabban haladó járművet érzékel Ön előtt, a rendszer a biztonságos követési távolságot tartva lelassítja az autóját. Amint szabaddá válik az út, az automatika ismét a beállított sebességre gyorsítja járművét. Mindez az útburkolati vonalak véletlenszerű átlépését megelőző Sávtartó rendszerrel együtt a hosszú utakat még biztonságosabbá és még élvezetesebbé teszi.

  

 

Kapcsolódjon az egész világhoz

A vadonatúj Kuga most már beépített FordPass Connect** modemmel is elérhető, melynek különleges szolgáltatásai és funkciói minden eddiginél élvezetesebbé teszik az utazásait. Kapcsolódjon a világhoz a 10 eszköz kiszolgálására is képes, 4G sebességű LTE Wi-Fi-vel***, küldje el úti célját mobiltelefonjáról közvetlenül az autó navigációs rendszerébe, és szükség esetén módosítsa útvonalát a folyamatosan frissülő, valós idejű forgalmi információk1 alapján. A mobiltelefonjára telepített alkalmazás segítségével mostantól távolról is felügyelheti autóját. Ha a Kuga Plug-in Hybrid változatát választja, telefonján is ellenőrizheti az akkumulátorok töltöttségi szintjét, értesítéseket kaphat és áttekintheti a töltési beállításokat is.

  

 

A gyalogosokat is védő rendszer

A Gyalogosfelismerő rendszerrel együttműködő Ütközésmegelőző rendszer kamerákkal folyamatosan pásztázza a jármű előtti útszakaszt. Ha a rendszer úgy ítéli, hogy fennáll a kockázata egy járművel, gyalogossal vagy kerékpárossal történő ütközésnek, akkor figyelmezteti a vezetőt. Ha a vezető nem reagál a jelzésekre, a rendszer automatikusan működésbe hozza a fékeket. Az új technológia segítségével csökkenthető a frontális ütközések száma, vagy az esetlegesen bekövetkező balesetek súlyossága. 

  

 

Rugalmasan variálható hátsó ülések

A dinamikus életstílusra tervezett új Ford Kuga variálható belső tere bármilyen utazáshoz könnyen alkalmazkodik. Az átgondolt térhasználatnak köszönhetően hátul hatalmas, mintegy 612 literes csomagtér áll a rendelkezésére. Nagyobb utazásra készül és több hely kell a csomagoknak? Vagy inkább extra lábteret igényelnek az utasai? A Kuga mindkettőre felkészült, hiszen rugalmasan beállítható hátsó ülések igény szerint előre vagy hátra mozgathatók. Ha az üléseket teljesen előre csúsztatja, akár 67 literrel nagyobb csomagtérrel gazdálkodhat, így jóformán bármit elhelyezhet a csomagtartóban, amire csak szüksége lesz.

 

Teljesítmény

A számos új hibrid mellett az új Ford Kuga fejlett benzines és dízelmotoros változatokban is elérhető, melyek újfajta, a korábbinál tisztább és gazdaságosabb SUV vezetési élményt ígérnek.

 

 

Tiszta. Csendes. Sok mindenre képes.

Az új Kuga egyaránt jól teljesít a zsúfolt városi környezetben és a kanyargós vidéki utakon is. A jármű plug-in hibrid technológiája egy akkumulátor meghajtású elektromos motort kombinál egy 2,5 literes Duratec benzines motorral. A kétféle erőforrás együtt összesen 225 LE teljesítményre képes, miközben a jármű üzemanyagfogyasztása és CO2-kibocsátása is kiváló, mindössze 32g CO2/km (WLTP)/26g CO2/km (NEDC) marad.
A négyféle elektromos (EV) üzemmód közül választva bármikor eldöntheti, hogy kizárólag az elektromos motort (EV Now), a benzinmotort (EV Later), a kettő kombinációját (EV Auto) használja, vagy a benzinmotorral közlekedve útközben feltölti a hibrid akkumulátort (EV Charge). Így nemcsak bárhová könnyedén eljuthat, de a városokban is tisztábban, csendesebben és elegánsabban közlekedhet.

  

 

Problémamentes feltöltés

Az új Ford Kuga Plug-in Hybrid tisztán elektromos üzemmódban akár 56 km-t is képes megtenni. A maximális hatékonyság érdekében a rendszer kombinálja a regeneratív fékezésből származó energiát a benzinmotor által termelt energiával, így a jármű menet közben is képes tölteni az akkumulátorokat. A hibrid akkumulátorok a legtöbb nyilvános töltőállomáson feltölthetők, de a mellékelt otthoni töltőkábelt is bárhol használhatjuk, ahol hozzáférünk az elektromos hálózathoz. További lehetőség az extraként rendelhető nagy teljesítményű Wallbox töltő, mellyel kevesebb mint 3,5 óra** alatt a lemerült akkumulátor is teljesen feltölthető.

  

 

Extra támogatás a motornak

Az új Ford Kuga EcoBlue hibrid dízel változatánál egy 48V-os akkumulátor táplálta kisebb elektromos motor támogatja a belsőégésű motort. Ezt a megoldást nevezik mild hibrid hajtásláncnak.
A mild hibrid járműveket nem lehet kizárólag elektromos üzemmódban használni. Az elektromos motor sokkal inkább extra támogatást nyújt a belsőégésű motornak, amikor arra szükség van, így csökkentve a jármű fogyasztását és károsanyag-kibocsátását.
A mild hibrideket külső áramforráshoz sem kell csatlakoztatni, ugyanis az elektromos motort tápláló, független, 48V-os áramforrás egyrészt menet közben töltődik, másrészt a regeneratív fékezés során nyert energia is az akkumulátorok töltését szolgálja.

  

 

Átgondolt dízeles megoldások

Jobban szereti a dízelt? A Ford Kuga 1,5 és 2,0 literes EcoBlue motorjai a legmodernebb dízel-technológiát képviselik, ezért alacsonyabb kibocsátás mellett is nagyobb teljesítményre és nyomatékra képesek. Motorkínálatunkból 120 és 190 LE-s erőforrást is választhat. Bármelyik mellett dönt, tetszés szerint rendelhet hozzá kézi- vagy fejlett automata váltót is.

  

 

Gyors, manuális sebességváltás

A Kuga 6-sebességes, nagy nyomatékkapacitású, manuális váltója nemcsak gyors, gördülékeny és pontos sebességváltást biztosít, de segít az üzemanyagfogyasztás csökkentésében is. A műszerfalon egy jelzés mutatja, hogy a sebességváltás mikor a legoptimálisabb.

  

 

Észrevétlen sebességváltás

Az automata váltós modellek esetében egy forgatható váltótárcsa biztosít teljes körű vezérlést a fejlett, nyolcsebességes váltó felett. A rendszer előnye, hogy a kívánt üzemmód rendkívül egyszerűen, csupán a tárcsa elforgatásával kiválasztható, a hagyományos váltókar eltüntetésével pedig a beltér harmonikusabb, letisztultabb, elegánsabb lett.

  

 

Otthon érzi magát minden terepen

Tükörsima városi utcák vagy sziklás off-road terep - bárhol is jár, a Kuga fejlett technológiája tökéletes kontrollt biztosít a vezetéshez. Az ötféle vezetési üzemmód közül választva a jármű menettulajdonságait tökéletesen az útviszonyokhoz és időjárási körülményekhez hangolhatja. A rendszer szükség szerint módosítja a jármű gyorsulását, a kormányzás és a felfüggesztés érzékenységét, változtatja kipörgésgátló és a stabilizátorok beállításait, a Lejtmenet-szabályzás tulajdonságait, hogy minden körülmények között optimális vezetési környezetet biztosítson.
A Kuga 5 különböző vezetési módot kínál fel: Normál, Sportos, Nedves/Csúszós, Terep, vagy a maximális üzemanyag-hatékonyságot biztosító Eco üzemmód. A rendszer a legfontosabb információkat a 12,3 hüvelykes digitális műszerfalon is megjeleníti, ahol minden üzemmód egyéni színsémát kapott.

 

Vezetési élmény

Elegáns stílus és erőteljes SUV képességek. Az új Kuga Adaptív sebességtartó automatikája, Összkerékhajtása és Választható vezetési üzemmódjai lehetővé teszik, hogy Ön a vezetési élményt bármilyen útviszonyon kiélvezhesse.

 

 

Csúcsforgalomban is kényelmesen közlekedhet

A Stop and go automatikával és az intelligens Adaptív sebességtartó automatikával beállítható a kívánt utazási sebesség és követési távolság. Ha a forgalom lassulása miatt a beállított sebesség már nem tartható, akkor az új Kuga a megadott távolságból követi az elől haladó járművet, sőt adott esetben meg is áll. Amint az útszakasz szabaddá válik, a rendszer a korábban beállított sebességre gyorsítja fel a járművet. A funkció rendkívül hasznos a megállásokkal és elindulásokkal tarkított városi közlekedés során. A fentiek mellett az új Kugában még Sávtartó automatika is található, ami az autópályákon megkönnyíti a sávközépen közlekedést, így a hosszú utazások még élvezetesebbé válnak.

  

 

Mindent lát, amire szüksége van

A Szélvédőre vetített kijelző a vezető látóterében jeleníti meg a  legfontosabb információkat, így Ön mindig az úton tarthatja a szemét. A polarizált napszemüvegekkel is jól látható, tiszta és világos képen a rendszer az Ön által beállított információkat jeleníti meg, legyen az a jármű sebessége, a műholdas navigáció, a Sebességtartó automatika értesítései, vagy éppen a Táblafelismerő rendszer adatai.

  

 

A kanyarokat is bevilágító fényszóró

A Kuga Adaptív fényszóróvezérlő rendszere kiváló fényviszonyokat teremt a legkülönbözőbb körülmények között is. A látványos megjelenésű, LED-es fényszórók speciális kameratechnológiával figyelik a jármű előtti útszakaszt, és a körülményeknek megfelelően módosítják a fényszórók beállításait.
A prediktív kanyarvilágítás a sávjelzők változása alapján észleli és világítja be Ön előtt a kanyarokat. A táblafelismerésen alapuló fényszóróvezérlés felismeri a körforgalmat- vagy kötelező elsőbbségadást jelző táblát és az útviszonyoknak megfelelően módosítja a fényszórót. Vakításmentes távolsági fényszóró a maximális látótávolsághoz állítja be a fényszórók világítási szögeit, a frontkamera pedig segít megelőzni a többi vezető elvakítását.

  

 

A Kuga le is parkol Ön helyett

Forgalmas utcákon, szűk helyeken néha elég trükkös feladat a parkolás. Az új Ford Kuga 2. generációs Aktív ki-/beparkolást segítő automatikájával azonban ez minden eddiginél egyszerűbbé vált. Az automata váltós modelleknél elérhető rendszer megkeresi a megfelelő parkolóhelyet, majd automatikusan a helyére kormányozza a járművet. A rendszer nemcsak a leparkolásban, de a kiállásban is segít, miközben Önnek sem a kormányt, sem a pedálokat nem kell kezelnie, hiszen az egész parkolást egyetlen gombnyomásra elvégzi Ön helyett az autója

  

 

Mutatja a helyes irányt

A Rossz irányra figyelmeztető rendszer az előre néző kamera és a navigációs rendszer információi alapján érzékeli, ha a jármű a menetiránnyal szemben halad. A rendszer ilyenkor jól látható és hallható jelzésekkel riasztja a vezetőt, hogy az időben megállhasson, és intézkedhessen.

 

Kényelem

A hullámzó vonalaktól a kifinomult bőrbevonatú belső felületeken át egészen a tágas kilátást biztosító panorámatetőig az új Kugában minden dizájnelem a mozgás energikus érzetét kelti. Ehhez társulnak a Kuga kifinomult technológiái, melyek minden utazást igazi élménnyé varázsolnak.

 

 

Kapcsolódjon az egész világhoz

Az új Kuga mostantól beépített FordPass Connect modemmel** is rendelhető, mely számos új szolgáltatással teszi az utazásokat még kellemesebbé. Ilyen például az akár tíz eszköz kiszolgálására alkalmas, 4G sebességű Wi-Fi***, a navigációs rendszerbe továbbított valós idejű forgalmi1 adatok, vagy a mobiltelefonból a SYNC 3 rendszerbe küldhető úti cél koordináták. Az okostelefonjára telepített FordPass alkalmazással távolról is megkeresheti, és nyithatja-zárhatja a járművét, illetve a motort is beindíthatja, hogy autója felfűtve várja a hideg napokon. Ha plug-in hibrid típusra esik a választása, a telefonján is ellenőrizheti a Kuga töltési állapotát, különböző EV értesítéseket  kaphat, és áttekintheti a jármű töltési beállításait is.

  

 

A SYNC 3 használatához az ujját sem kell mozdítania

A Ford SYNC 3 egy csúcstechnológiás rendszer, melynek segítségével egyszerűen kapcsolódhat mobiltelefonjához, hívásokat intézhet, zenét hallgathat, navigálhat, sőt még a szöveges üzeneteit is felolvastathatja. A beszédhanggal és a színes érintőképernyőn egyszerű mozdulatokkal is vezérelhető SYNC 3 képes kapcsolódni az Apple Car és az Android Auto alkalmazásokhoz, az Applink funkció pedig különböző okostelefonos alkalmazások használatát is lehetővé teszi. Akár a környéken található éttermek között is böngészhet, elég csak annyit mondania a rendszernek, hogy „éhes vagyok”. (A hangvezérlés jelenleg magyar nyelven nem elérhető.)

  

 

Töltésellenőrzés okostelefonnal

Ha plug-in hibridre esik a választása, a jövőben még egyszerűbben gondoskodhat az új Kuga töltéséről. A Ford szorosan együttműködik Európa legnagyobb nyilvános töltőhálózatával, a NewMotionnal. A partnerség lehetővé teszi, hogy okostelefonja segítségével Ön további nyilvános töltőpontokhoz férjen hozzá.
A mobilalkalmazás segítségével egyszerűen megkeresheti a legközelebbi töltőpontot és akár fizethet is vele a szolgáltatásért.

  

 

Kényelmes otthoni töltés

Szeretné otthon is a lehető leggyorsabban feltölteni a plug-in hibridjét? A Ford Wallbox gyorstöltővel megoldható. Szakképzett partnereink segítségével az Ön otthonába is telepíthetünk nagy teljesítményű Ford Wallbox töltőállomást. A Ford Wallbox használatával sokkal rövidebb idő alatt feltöltheti járművét, mint a hagyományos csatlakozóaljzatokból.

  

 

Zene füleinek

Mindegy, hogy milyen stílusért rajong. Kedvenc zenéi megérdemlik, hogy úgy szólaljanak meg, ahogyan azt az alkotók elképzelték. Az autóhoz fejlesztett B&O hangrendszernek köszönhetően az új Ford Kugában pontosan erre számíthat. A 575 watt teljesítményű, 10 hangszórós, prémium minőségű rendszert kifejezetten a Kugához tervezték és hangolták a B&O hangmérnökei. Csak kapcsolja be és élvezze kedvenc előadóinak műsorát a saját koncerttermében.

  

 

Nincs több kulcskeresés

A Kézhasználat nélkül működtethető csomagtérajtónak köszönhetően a Kuga csomagtartójához akkor is kényelmesen hozzáfér, ha esetleg mindkét keze foglalt. A Kulcsnélküli ajtónyitással kulcsát elő sem kell vennie: csak húzza el lábát a hátsó lökhárító közepe alatt, és az ajtó automatikusan felnyílik. A csomagtérajtó természetesen az autóban ülve is nyitható és zárható.

  

 

Kitárul a világ

Élvezze a szabadban töltött időt a Ford Kuga utasterének kényelméből. Az elektromos vezérlésű, dupla paneles panorámatetőnek köszönhetően útközben élvezettel merülhet el a tájban. Az első és hátsó üléssorok felett húzódó hatalmas üvegtető természetes fénybe borítja az egész utasteret, ahol - nyitott állapotban -  szabadon járhat a friss levegő. Zárt helyzetben a csúsztatható üvegpanelek fényvisszaverő bevonata hűsen tartja az utasteret, a belső napellenző pedig szükség esetén extra árnyékot biztosít. 

 

Biztonság

A veszélyforrásokra figyelmeztető Ütközésmegelőző rendszertől a tapadásért és stabilitásért felelős intelligens technológiai megoldásokig minden egyes fejlesztésünk középpontjában az Ön védelme állt. Az új Ford Kugában ezért kifinomult vezetéstámogató rendszerek sora gondoskodik a vezető, az utasok és a többi közlekedő biztonságáról.

 

 

A gyalogosokat is védő rendszer

Az Ütközésmegelőző rendszer Gyalogosfelismerő funkcióval, kamerával pásztázza a jármű előtti útszakaszt. Amennyiben azt érzékeli, hogy az autó más gépjárművel, gyalogossal vagy kerékpárossal ütközhet, figyelmezteti a vezetőt a veszélyre. Ha az nem reagál időben a jelzésekre, a rendszer automatikusan, akár teljes fékerővel, lassítani kezdi a járművet, mellyel bizonyos frontális ütközések elkerülhetők, vagy azok súlyossága csökkenthető.

  

 

Maximális fékerő vészhelyzet esetén

A Vészfékrásegítő segítségével a jármű maximális fékezési hatékonyságot képes elérni vészhelyzetekben, mégpedig úgy, hogy érzékeli a vezető által kifejtett fékerőt, és szükség esetén automatikusan fokozza azt.

  

 

Segít kézben tartani a dolgokat

Az Elektronikus menetstabilizáló rendszer mozgás közben folyamatosan figyelemmel kíséri a jármű viselkedését. Ha a Blokkolásgátló fékrendszer és a Kipörgésgátló fejlett szenzorai a keréktapadás csökkenését jelzik, a rendszer a jármű stabilitásának helyreállítása érdekében automatikusan fékezni kezdi az egyes kerekeket. 

 

Kapcsolat

Érdeklődik a jármű iránt? Kipróbálná?

Kérjen ingyenes visszahívást,
vagy hívjon minket a +36 1 7766 500-as telefonszámon!


Visszahívjuk?

+36

* A megadott telefonszámot nem használjuk fel későbbi, marketing célú megkeresésre.