• slidebg1

Volvo MOK Kedvezmények

Nemrégiben szerződést kötött a Volvo Autó Hungária, a Magyar Orvosi Kamara és a Gyószerész Kamara, ami értelmében komoly kedvezménnyel vásárolhatnak Volvo gépkocsikat az orvosok és a gyógyszerészek.

Alábbi kedvezményeink hibrid modelleinkre nem érvényesek, a pontos részletekről érdeklődjön kollégáinknál!

Milyen kedvezményekkel jár az említett szerződés?

Kiemelt flotta partneri kedvezményt - modellektől függően 10 – 13 százalék között - ajánlunk. Tudni kell azonban, normál esetben ahhoz, hogy ezeket valaki megkapja, nagy flottaparkkal kell rendelkezni, vagy több autót kell vásárolniuk másoknak, valamint cégeknek szoktunk ilyen feltételeket ajánlani.

A Kamarákkal kötött szerződésben azonban nem kötöttünk ki ilyeneket, ez egy speciális megállapodás, a kedvezményeket a kamara egyéni tagjainak adjuk – ezeket úgy próbáltuk meghatározni, hogy érezzék, tényleg kapnak valamit.

A kedvezmény más kedvezménnyel nem összevonható!

 

Milyen időtartamra vonatkozik a megállapodás?

Határozatlan időre kötöttük, az elképzelés ugyanis az, hogy hosszú távon működjünk együtt, így realizálódhatnak az előnyök mindegyik fél számára. Ez a megállapodás nem azért született, mert mondjuk, raktáron van némely termékünk, amelyeket akciók keretében próbálunk értékesíteni. Nem erről van szó, itt minden egyes alkatrészt a vevő kívánságának megfelelően raknak össze. Sokan inkább kivárják a 10-12 hetet, míg elkészül az az autó, amilyet akartak.

 

Az orvosok és a gyógyszerészek számára munkájuk során a biztonság az egyik legfőbb szempont.

A törésteszten egyedül a Volvo kapta meg a 100 százalékot. Mindig is hangsúlyoztuk, célunk, hogy 2020-ra az új Volvo modellekben ülők egy esetleges baleset esetén ne szenvedjenek súlyos sérülést. Ehhez számtalan biztonsági elem szükséges, hogy csak egyet említsek, ha a sofőr egy pillanatra elkalandozik vezetés közben és az előtte levő autó vezetője hirtelen a fékre lép, akkor az autó saját magát lefékezi és megáll – ez már több mint 6 éve elérhető nálunk.

 

Mely autókra érhető el és mekkora a kedvezmény?

volvo_s90
volvo_xc40

Volvo S90 1.97L B4 AUT (BENZINES MILD HYBRID) [197 Le] 145CO2:149-152 Inscription 4 ajtós fehér (614) / komfort bőr/vinyl (antracit) (RA00) (x)

 Volvo XC40 1.48L T3 AUT (BENZINES) [163 Le] 120CO2:147-151 g/km Momentum Pro 5 ajtós fehér (614) / komfort textil síalagúttal (antracit/világos) (R780) (x)
 Alapár: 15 704 000 Ft
Regisztrációs adó: 76 000 Ft
Összes kedvezmény: 2 468 000 Ft
Kedvezményes vételár: 13 890 000 Ft
 Alapár: 11 755 000 Ft
Regisztrációs adó: 85 000 Ft
Összes kedvezmény: 1 651 000 Ft
Kedvezményes vételár: 10 990 000 Ft

  

volvo_xc60
volvo_xc90
 Volvo XC60 1.97L B4 AUT (BENZINES MILD HYBRID) [197 Le] 145CO2:160-164 Inscription 5 ajtós Fehér (614) / komfort bőr/vinyl (antracit) (RA00) (x)
 Volvo XC90 1.97L B5 AWD AUT (DÍZEL MILD HYBRID) [235 Le] 173CO2:147-150 Inscription 5 ajtós 7 üléses Fehér (614) / Komfort bőr/vinyl antracit/Iron Ore (RA00) (x)
 Alapár: 16 204 000 Ft
Regisztrációs adó: 76 000 Ft
Összes kedvezmény: 2 217 000 Ft
Kedvezményes vételár: 14 890 000 Ft
 Alapár: 21 874 000 Ft
Regisztrációs adó: 76 000 Ft
Összes kedvezmény: 3 408 000 Ft
Kedvezményes vételár: 18 990 000 Ft

 

Miért várna hónapokat autójára?

Tekintse meg azonnal elvihető modelljeinket!  

 

Az árak bruttó árak, tartalmazzák az árlista kiadásakor érvényes regisztrációs adót, valamint az Áfa-t. A kedvezmények számításának alapja a regisztrációs adóval csökkentett, extrákkal növelt listaár. Jelen ajánlatokban szereplő akciók egyéb kedvezményekkel nem vonhatóak össze. Az ajánlat visszavonásig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek, részletekről érdeklődjön kollégáinknál. Az esetleges elírásokért nem vállalunk felelősséget, a változtatás jogát az Ivanics Csoport fenntartja. A képek illusztrációk. 

Visszahívjuk?

+36

* A megadott telefonszámot nem használjuk fel későbbi, marketing célú megkeresésre.