Ford Transit Van

Áttekintés

Raktérben a legnagyobb, munkában a legkeményebb!

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Ford Transit igazi klasszikusnak számít a haszongépjárművek piacán. Nem nehéz belátni, hogy miért.

A legnagyobb Transitunk megbízható, erős és biztonságos. Bármilyen feladatot is akar rábízni, abban biztos lehet, hogy megbirkózik vele.

Ez még nem minden: a vadonatúj Ford EcoBlue 2,0 literes TDCi motoroknak köszönhetően az autó még erősebb lett, miközben jobb a fogyasztása, és kevesebb károsanyagot bocsát ki.

Ráadásul a precíz mérnöki munka eredményeként még hosszabb a szervizintervalluma, ami tovább csökkenti az üzemeltetési költségeket.

Mint mindig, a vezetőfülke most is kényelmes és strapabíró. A vezetést és a mindennapi munkát pedig számos okos technológiai megoldás könnyíti meg.

 

A vadonatúj Ford EcoBlue TDCi motorok megelőzik a korukat

A Transit erejéről a vadonatúj, innovatív Ford EcoBlue 2,0 literes TDCi motorok gondoskodnak. Ezek a technológiailag igen fejlett motorok nemcsak gazdaságosabbak, erősebbek és környezetbarátabbak, hanem még a rendkívül szigorú Euro 6 követelményeknek is megfelelnek. Több szempontból is kiemelkednek a versenytársaik közül.

 

 Ford Transit Van - Rugalmas

Rugalmasságban is nagy

A Transit szinte minden elemét hozzáigazíthatja vállalkozása igényeihez. Kínálatunkban megtalálható a zárt áruszállító, a Duplakabinos zárt áruszállító és a Kombi változat is. Három hosszúságban és kétféle magasságban érhető el, így akár 15,1 m3-es és 4,2 m hosszú raktérrel is számolhat. A megengedett legnagyobb össztömeg 2900 és 4700 kg között változik. Választhat, hogy első- vagy hátsókerékhajtást szeretne, esetleg összkerékhajtásra van szüksége. Mindezeken túl a vadonatúj Ford EcoBlue 2 literes TDCi motor háromféle változatban áll a rendelkezésére, természetesen azt is Ön dönti el, hogy manuális vagy automata váltóval szeretné. Ha pedig mindez nem lenne elég, számos extra közül válogathat, beleértve az SVO speciális opciókat is, így szinte minden igényére találunk megoldást. Alakítsa Transitját olyanra, amilyenre szeretné!

Vezetési élmény

A vezetés ne legyen nehéz munka!

Városi utcákon, autópályán, országutakon és vidéken... A Transit gondoskodik a kényelemről, bárhová is viszi a munkája.

Innovatív technológiai megoldások egész sora dolgozik azon, hogy megkönnyítse a vezetést és a parkolást.

Ilyen például a parkolóradar, vagy a rendszer, amely figyelmezteti Önt az úton lévő tárgyakra, gyalogosokra, vagy éppen arra, ha kezd kisodródni a sávjából. De említhetjük azt a funkciót is, amely figyeli az Ön viselkedését vezetés közben, és jelzi, ha pihenésre van szüksége. Ezeknek az okos megoldásoknak hála, a vezetés már nem is olyan kemény munka.

 

 Ford Transit Van - Gyalogosvédelem

A rendszer, amely segít megvédeni a gyalogosokat

Az extraként elérhető, Gyalogosvédelemmel ellátott Ütközésmegelőző rendszer és az Aktív fékrendszer egy radar és egy kamera segítségével érzékeli az autó előtt lévő járműveket, gyalogosokat, még akkor is, ha csak keresztezik az utat. Amennyiben Ön nem reagál a figyelmeztető jelzésre, az Aktív fékrendszer felkészül a fékezésre, és automatikusan aktiválja a fékrendszert, így segít csökkenteni a baleset esélyét, illetve annak súlyosságát (a funkció 80 km/h-s sebesség alatt működik).

 

 Ford Transit Van - Automata váltó

SelectShift automata váltó

A vadonatúj 130 és 170 lóerős Ford EcoBlue 2,0 literes TDCi motorok elérhetőek az új, hatsebességes SelectShift automata váltóval is. Ezt a váltót arra terveztük, hogy nyugodt, pihentető vezetési élményt biztosítsanak, különösen a sűrű, folyton leálló és elinduló forgalomban. A váltó lehetővé teszi a manuális kezelést is, ha Ön azt szeretné, ahogy azt is, hogy speciális helyzetekben kihagyjon sebességfokozatokat, ami hasznos például csúszós utakon vagy meredek lejtőkön.

 

 Ford Transit Van - Adaptív tempomat

Automatikus Sebességkorlátozó

Az extraként elérhető Adaptív sebességtartó automatikának megadhatja, milyen sebességgel kíván haladni, és a rendszer azt fogja tartani. Ha a beépített radar autót érzékel Ön előtt, a rendszer fékezni kezd, és megtartja az előre beállított követési távolságot. Amint szabad az út Ön előtt, az automatika újra felgyorsít a beállított sebességre.

A Követési távolság jelző (FA) technológia az Adaptív sebességtartó automatika része, és arra terveztük, hogy figyelmeztető jelzést adjon, ha véletlenül túl közel kerül az Ön előtt haladó autóhoz.

 

 Ford Transit Van - Sávelhagyás figyelő

Fejlett technológia, amely segít, hogy a sávjában maradjon

Ha a rendszer azt érzékeli, hogy kezd kisodródni a sávjából, az extraként elérhető Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer a kormány rezegtetésével és fényjelzéssel figyelmezteti Önt. (A kormány rezgésének erősségét három fokozatból választhatja ki.)

 

Ford Transit Van - Éberségfigyelő 

Az Éberségfigyelő rendszer jelzi, ha pihenésre van szüksége

Az Éberségfigyelő rendszer folyamatosan figyeli az autó vezetőjének viselkedését, és azonnal jelzi, ha a fáradtság jeleit érzékeli. Ha úgy ítéli meg, hogy csökken az ébersége, a kijelzőn megjelenő ikonnal figyelmezteti Önt, hogy ideje egy kis pihenőt tartania.

 

 Ford Transit Van - Táblafelismerő rendszer

Azokat a táblákat is észreveszi, amit Ön nem

Legyenek a forgalmi táblák az út mellett vagy fölött, állandóak vagy átmenetiek, az extraként elérhető Táblafelismerő rendszer látja őket. Az adott sebességkorlát vagy előzési tilalom jele megjelenik a készülék kijelzőjén egészen addig, amíg a rendszer új korlátozást nem érzékel.

 

 Ford Transit Van - Tolatókamera

Könnyebb tolatás

Oszlop, kuka vagy alacsony fal? Az extraként választható Tolatókamera a középkonzoli képernyőn mindig mutatja a jármű mögötti teret, és hátramenetbe váltáskor automatikusan bekapcsol. A kijelzőn megjelenő virtuális segédvonalak segítségével akár a legkisebb helyekre is beállhat.

 

Ford Transit Van - Parkolóradar 

Parkolóradar a nyugodtabb parkolásért

Az extraként választható Parkolóradar segít megállapítani a jármű és az akadályok közti távolságot elöl és hátul egyaránt. Amikor a parkolóradar akadályt észlel, hangjelzést bocsát ki, ami annál intenzívebb, minél közelebb van az autó az akadályhoz.

 

 Ford Transit Van - Automata ablaktörlők

Esőhöz igazodó ablaktörlő

Az opcionálisan rendelhető Esőérzékelős automata ablaktörlők abban a pillanatban működésbe lépnek, hogy nedvességet érzékelnek a szélvédőn, és beállítják magukat az eső mennyiségének megfelelő sebességre. Hatféle érzékenységi szint közül lehet választani, melyekkel beállítható, hogy milyen mennyiségű nedvesség után lépjen működésbe az ablaktörlő.

 

Ford Transit Van - Automata fényszórók 

A fényszórók automatikusan bekapcsolnak, ha szükség van rájuk

Érzékelők figyelik, ahogy sötétedik, és automatikusan bekapcsolják a fényszórókat, hogy könnyebbé tegyék a vezetést szürkületkor. Természetesen akkor is automatikusan bekapcsolnak, ha egy alagútba hajt. (Ez a funkció extraként érhető el.)

 

 Ford Transit Van - Automata ködfényszóró

Automatikus fényszórók, hogy mások elvakítása nélkül láthassunk

Az éjszakai vezetés hasznos kiegészítője lehet az Automatikus ködfényszóró, amely, ha szembeforgalmat érzékel, rövid időre csökkenti a fényszórók erejét, hogy ne vakítsa el a többi sofőrt. A másik autó elhaladtával a lámpa természetesen visszakapcsol, hogy Ön mindent tisztán lásson.

 

 Ford Transit Van - Kanyarkövető fényszórók

Könnyebb manőverezés éjszaka

Éjjel, amikor éles kanyarhoz ér, a Transit megkönnyíti a kanyarodást az új, extraként elérhető Kanyarodó fényszórókkal. A rendszer 30 km/h alatt aktiválódik, amikor elforgatja a kormányt, vagy bekapcsolja az irányjelzőt. A Kanyarodó fényszóró a lámpa tetején helyezkedik el, és automatikusan bekapcsol, hogy megvilágítsa az út megfelelő oldalát, így javítja a látási viszonyokat.

 

 Ford Transit Van - Összkerékhajtás

Intelligens összkerékhajtás rendszer

Amikor a terep keménnyé válik, semmi nem győzheti le az összkerékhajtás erejét. A Transit Intelligens összkerékhajtás rendszere érzékeli a tapadás erejét minden keréken, és oda irányítja a nagyobb nyomatékot, ahol a leghatékonyabban hasznosul. Ez a funkció csak bizonyos modellek esetében, extraként érhető el.

 

 Ford Transit Van - Tempomat

Kevésbé fárasztó vezetés, sokkal gazdaságosabb utak

Az extraként elérhető Sebességkorlátozóval ellátott Sebességtartó automatika segít egy előre meghatározott sebességhatáron belül tartani a járművet. Amellett, hogy Ön így üzemanyagot takarít meg, a rendszer minimálisra csökkenti a gyorshajtás esélyét is. A tempomat akkor is segít, ha Ön egy beállított sebességet szeretne kényelmesen tartani egy hosszú, autópályán történő utazás alatt.

 

 Ford Transit Van - Nyomatékelosztás

Maximális tapadás a nagyobb kormányozhatóság érdekében

A Nyomatékvektor-szabályzás másodpercenként 100 alkalommal reagál az út felületére. (Tehát 33-szor gyorsabb egy pislogásnál.) Ezen információt felhasználva a rendszer folyamatosan kiegyenlíti az első két kereket érő nyomatékot és fékerőt. Így maximalizálja a tapadást és jobb kezelhetőséget biztosít.

 

 Ford Transit Van - Fordulókör

Gyerekjáték megfordulni

Az L2 Transit Van fordulóköre mindössze 11,9 méter. De még a hosszabb modellek is könnyen irányíthatóak, és nagyon egyszerű megfordulni velük, különösen a modern szervokormányzással.

Teljesítmény

Megnövelt vonóerő és üzemanyag-takarékosság

A vadonatúj Ford EcoBlue 2,0 literes TDCi motorok nagyobb erőt és nyomatékot biztosítanak, miközben kevesebbet fogyasztanak és alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk is. Ráadásul megfelelnek a rendkívül szigorú Euro 6 károsanyag-kibocsátási normának is.

A Transitot úgy terveztük, hogy minimalizálja az üzemanyag-számlákat, és alacsonyabbá tegye az üzemeltetési költségeket, miközben maximalizálja a befektetett pénz megtérülését. Ezt az olyan technológiák teszik lehetővé, mint például a Fékenergia-visszanyerés vagy az Auto Start-Stop indítórendszer.

Ford EcoBlue TDCi motorok

A Transit új motorját, a 2,0 literes Ford EcoBlue TDCi-t úgy terveztük, hogy megfeleljen a rendkívül szigorú Euro 6 károsanyag-kibocsátási követelményeinek. Ezek a motorok egyszerre nyújtanak kiemelkedő teljesítményt és erőt, valamint alacsony fogyasztást (6,1 l/100 km) és károsanyag-kibocsátást (162 g/km CO2). Hogy még tovább csökkentsük az üzemeltetési költségeket, megnöveltük a szervizintervallumot 60 000 km-re, illetve 2 évre. A motor kétféle teljesítménnyel érhető el: 130 LE / 385 Nm és 170 LE / 405 Nm. . Bármit is tervez az autóval, van egy Önnek való változat.

 

 Ford Transit Van - EcoBlue

Nagyobb teljesítmény. Alacsonyabb károsanyag-kibocsátás.

A fejlett, vadonatúj, 2,0 literes Ford EcoBlue TDCi dízelmotorok megfelelnek a rendkívül szigorú Euro 6 károsanyag-kibocsátási követelményeinek, ami azt jelenti, hogy 55%-kal kevesebb nitrogén-oxid (NOx) kerülhet a levegőbe az Euro 5 követelményeihez képest.

 

 Ford Transit Van - AdBlue

Adalékanyaggal a káros anyagok ellen

Az új SCR rendszer AdBlue®-t használ, egy urea/víz bázisú folyadékot, hogy a kipufogóban lévő NOx-ot nitrogénné és vízzé alakítsa. Ezután egy részecskeszűrő eltávolítja a kipufogógázban lévő szilárd részecskék 99%-át. Annak érdekében, hogy a rendszer megfelelően működjön, a Ford Transit Van Euro 6 dízelmotorjának AdBlue® tankját fel kell töltenie. A rendszer figyelmeztető lámpával jelez, amikor a folyadék szintje túl alacsony. További információkért , kérjük, nézze meg a Transit Kezelési Kézikönyvét!

 

 Ford Transit Van - Vezetésre optimalizálva

Vezetés optimalizálva

A Transit vadonatúj, 2,0 literes Ford EcoBlue TDCi dízelmotorjai elérhetők első- és hátsókerék-hajtással, valamint összkerékhajtással is, így minden igényre megtalálhatja a megfelelő változatot.

Elsőkerékhajtás

  • Alacsonyabb raktérpadló, extra belső magasság és nagyobb raktér
  • Kisebb össztömeg, hogy több rakományt bírjon el, és hogy kevesebbet fogyasszon

Hátsókerékhajtás

  • Figyelemre méltó húzóerő, még rakománnyal is
  • Tökéletesen alkalmas a legkeményebb munkákra és vontatásra

Összkerékhajtás

  • A sofőr által választható összkerékhajtás extra húzóerőt biztosít, ha a keményebb terepviszonyok miatt szükség van rá
  • Normál körülmények között a nyomaték az első kerekekre irányul. Amikor szükséges, a rendszer automatikusan növeli a nyomatékot a többi keréken is a nagyobb tapadás érdekében.

 

Ford Transit Van - Start-stop rendszer

Alacsonyabb fogyasztás az Auto Start-Stop rendszernek köszönhetően

Ez az extraként elérhető megoldás leállítja a közlekedési lámpánál vagy a dugóban várakozó jármű motorját, miközben fenntartja az alapfunkciók, a légkondícionáló, a rádió és a Ford SYNC tápellátását. Amikor pedig készen áll a továbbhaladásra, akkor egyszerűen csak nyomja ki a kuplungot, tegye egyesbe a váltót, és a motor újraindul. Az Auto Start-Stop rendszer főleg városban hatékony, ahol akár 10%-os üzemanyag-megtakarítást is képes elérni.

 

 Ford Transit Van - Akkumulátor

Gazdaságosabb megoldás az akkumulátor feltöltésére

A hagyományos rendszerekkel ellentétben a Fékenergia-visszanyerés funkció csak akkor tölt rá az akkumulátorra, amikor arra szükség van. Fékezéskor a fékezéshez használt erőt villamos energiává alakítja a rendszer, és ezzel segíti az akkumulátor feltöltését, amikor a jármű mozgásban van. Ily módon csökken az üzemanyag-fogyasztás és az emisszió.

 

 Ford Transit Van - Gyorsulásszabályzó

A Gyorsulásszabályozóval még gazdaságosabban vezethet

Ez az innovatív, új kiegészítő a gyorsulás mértékét szabályozza, attól függően, mennyire terhelt a jármű. Ennek köszönhetően, vezetési stílusától függően, akár 15%-ot is spórolhat az üzemanyagon. Ráadásul ennek a technológiának a segítségével a motor és a gumik terhelése is csökkenthető.

 

 Ford Transit Van - Sebességváltásra figyelmeztető lámpa

Sebességváltásra figyelmeztető lámpa

A műszerfalon kigyulladó fény jelzi, mikor optimális másik fokozatba váltani, hogy az autó minél kevesebb üzemanyagot fogyasszon. Ez egy igen egyszerű, ám hatékony módja az utazások gazdaságosabbá tételének.

Felhasználás

Maximális produktivitás, minimális üzemeltetési költségek

A Transit komoly hírnevet szerzett a képességeinek és a rugalmasságának köszönhetően. Bármelyik tengelytávot, magasságot, bármelyik fülkeváltozatot választja, a hatalmas raktér és rakodóhossz garantált.

A rakteret úgy terveztük, hogy a lehető legtöbb helyet biztosítsa, így akár 4 euro raklap is elfér az L2 és L3 tengelytávú változatokban, míg az L4 hosszú tengelytávú változatban akár 5 db számára is van elég hely. A hátsó és oldalsó ajtók pedig úgy lettek kialakítva, hogy minél könnyebb legyen a pakolás.

Így a jármű hatékonysága segít majd, hogy vállalkozásával még nagyobb bevételre tehessen szert, míg az alacsony üzemeltetési költségekkel pedig a kiadásait csökkentheti.

 

 Ford Transit Van - Helykihasználás

A leghatékonyabb helykihasználás

A Transit rakterében most jobban és könnyebben megy a munka, mint korábban bármikor. Újragondoltuk az oldalfalak dőlésszögét, hogy még meredekebbek legyenek, és a tetőt kicsit megemeltük, hogy maximalizáljuk a hasznosítható teret. Minden modell hosszabb, mint az elődje volt, így biztosan elfér bennük minden szabványos méretű cső, tábla, szőnyeg vagy akár létra…

 

 Ford Transit Van - Rakomány nyílások

Több hely a hosszabb rakománynak

A Transitba könnyedén bepakolhat olyan rakományt is, amelyet másik furgonnal csak tetőcsomagtartó segítségével tudna szállítani. A Transit hosszabb rakterének köszönhetően modellváltozattól függően gond nélkül szállíthat 3,04 m-es, 3,49 m-es vagy 4,21 m-es rakományt is a padlón, miközben egy acél válaszfal védi a sofőrt és utasait.

 

 Ford Transit Van - Raktér

Védett, könnyen takarítható raktér

A strapabíró padlóborítás az alapfelszereltség része. Ez nemcsak megvédi az autó padlóját, hanem csökkenti a menet közbeni zajokat is. Ráadásul, mivel a széleinél 100 mm magasra emelhető, így könnyű takarítani is.

 

 Ford Transit Van - Raktér világítás

Világosban könnyebb a pakolás is

A fényesen világító raktérlámpák az alapfelszereltség részét képezik, de ha szeretne még annál is több fényt pakolás közben, válassza az extraként elérhető, ultrafényes LED világítást!

 

 Ford Transit Van - Rögzítőpontok

Rögzítőpontok a biztonságos szállításért

Az oldalfalon és az alapfelszereltség részét képező acél válaszfalon található - DIN és ISO szabványnak is megfelelő - rögzítőpontok segítenek tisztán tartani a padlót.

 

 Ford Transit Van - Fellépő

Könnyű fellépni a raktérbe

Egy széles, jó tapadást biztosító fellépőt szereltünk a hátsó lökhárítóba, így könnyebb bejutni a raktérbe, és kényelmesebb a pakolás is.

 

 Ford Transit Van - Tolóajtók

Strapabíró, de könnyen működtethető oldalsó ajtók

Egy ekkora raktérhez elengedhetetlenül fontosak a széles ajtók, amiknek könnyen nyithatóknak és strapabíróknak kell lenniük, hiszen rengeteget vannak használva. Különleges kilincsüknek köszönhetően könnyen nyithatók és zárhatók, nyitott állapotban pedig egy retesz tartja őket biztosan. Ha valamelyik ajtót nem megfelelően zárta be, egy hangjelzés figyelmezteti Önt, hogy próbálja újra.

 

 Ford Transit Van - Széles hátsóajtók

Szélesre tárható hátsó ajtók

A strapabíró hátsó ajtók teljesen körbe vannak szigetelve, így csökkentik a zajt, biztonságosabban záródnak, és megakadályozzák, hogy víz szivárogjon a raktérbe. Az ajtók alapértelmezetten 90 fokban nyílnak, de ha szükséges, 180 fokban is kihajthatóak. Modelltől függően, extraként elérhető 270 fokban nyíló ajtópánt is, aminek köszönhetően az ajtók egészen ráhajthatók az autó oldalára. Az ajtók belső élén található fényvisszaverők megfelelő láthatóságot biztosítanak a többi autós számára, amikor az ajtók 90 fokos szögben vannak kinyitva.

  

 Ford Transit Van - Szervizintervallum
 

Még hosszabb, kategóriaelső szervizintervallumok

A rendkívül fejlett, vadonatúj, 2,0 literes Ford EcoBlue TDCi motorok tartósak és megbízhatók. Annyira, hogy a szervizintervallumot 60 000 km-re, illetve 2 évre növeltük (amelyik előbb következik be). Mindezen túl az alkatrészeket is úgy terveztük, hogy normális használat és kopás esetén még tovább tartsanak, még tovább bírják karbantartás nélkül. Ezt mind azért alakítottuk így, hogy egy Transit ne hagyja Önt cserben.

    

 Ford Transit Van - Átrozsdásodás elleni garancia
 

Hosszú átrozsdásodás elleni garancia a még nagyobb bizalom érdekében

Jól mutatja az autó minőségét, hogy a Transit igen hosszú, 12 éves átrozsdásodási garanciával rendelkezik, ami az alapfelszereltség része.

 

 

Tesztek

Piaci tesztek

Összegyűjtöttük a modellről írt leghasznosabb teszteket,
hogy önnek már ne kelljen!

 

Totalcar - Mindeben van egy kis rakéta

Voltam én már ilyen érdektelennek ígérkező fordos bemutatón. Annak az lett a vége, hogy már vagy ötödször nyeri el az év motorja díjat az a Focusban kipróbált ezres, háromhengeres, turbós EcoBoost. Talán most is valami nagy durranást mutatnak majd, nagy szerénykedve?

Tovább a teljes cikkre -->

 

Vezess.hu - Új kétliteres dízel jön a Fordokba

A Ford nem kevesebbet állít az új kétliteres dízeléről, mint hogy “game changer” lesz, megváltoztatja a játékszabályokat a dízelmotor-iparágban. Az első menetpróba után ilyen messzire azért nem mennék, de valóban nem tűnt rossznak.

Tovább a teljes cikkre -->

 

Totalcar - Ez hátul hajt

Izgatottan vártam az új nagy Transitot. Haszonjárműves életemben ezzel dolgoztam a legtöbbet, az utóbbi húsz év összes generációja, és azok variánsai mind megfordultak a kezem alatt.
Még költözni is egy Hanlon mentő-felépítményes Mk2-vel költöztem, így talán közelebb áll a szívemhez, mint a többi doboz.

Tovább a teljes cikkre -->

 

Kapcsolat

Érdeklődik a jármű iránt? Kipróbálná?

Kérjen ingyenes visszahívást,
vagy hívjon minket a +36 1 7766 500-as telefonszámon!


Visszahívjuk?

+36

* A megadott telefonszámot nem használjuk fel későbbi, marketing célú megkeresésre.

Szeretne értesülni ha olcsóbb ez az autó?


* Feliratkozásával elfogarja adatkezelési szabályzatunkat.
Update cookies preferences