Hyundai Tucson

Áttekintés

Egy igazi forradalmi újdonság

Ha nyitottak vagyunk az új dolgokra, sokkal könnyebb felismerni az élet adta lehetőségeket és élni velük. A vadonatúj Tucson a változás erejét szemlélteti. Merész formaterve egyszerre fejez ki dinamizmust és eleganciát.

Mindez tetten érhető a Hyundai jellegzetes, hatszögletű hűtőmaszkjában, karakteres LED-es fényszóróiban, látványos könnyűfém keréktárcsáiban és finoman kidolgozott kerékíveiben, amelyek álló helyzetben is a mozgás érzetét keltik. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a változás jó.

 Hyundai Tucson - Áramvonalas

Áramvonalas kialakítás

A vadonatúj Tucson tetszetős, áramvonalas kialakítása csökkenti a közegellenállási együtthatót, és a szélesebb kiállással együtt javítja a jármű nagysebességű stabilitását. A konkrét, aerodinamikai célú módosítások között említhetjük az első lökhárító légterelőjét, az A-oszlop csökkentett ívű görbületét, valamint az áramlástanilag optimalizált fenéklemezt.

 

Belső tér, amely minden ízében új

Üljön be az új Tucson-ba, mely háromféle belső színkombinációban érhető el az eltérő igények maradéktalan kielégítése érdekében.
Az opciós panoráma napfénytető tovább növeli a belső tér érzetét, amely tovább erősíti az új Tucson prémium hatását. Könnyű belátni, miért is jó változni.
Mert a változás életfelfogás.

 

 Hyundai Tucson - Okos és praktikus

Okos és praktikus

Az intelligens elektromos csomagtérajtó automatikusan felnyílik, amennyiben az érzékelők legalább három másodpercen át érzékelik a kulcs jelenlétét. Így a nehéz vagy terebélyes csomagok a lehető legkényelmesebben rakodhatók be a vadonatúj Tucsonba. (Premium felszereltségtől elérhető opció vagy széria.) A sokoldalú csomagtér gyorsan átrendezhető, hála a 60:40 arányban osztva dönthető hátsó üléseknek.

Biztonság

Biztonságban van

A vadonatúj Tucson teljeskörű aktív és passzív biztonsági technológiái együttesen a legszélsőségesebb helyzetekben is megnyugtató védelmet nyújtanak. Említésre méltó a mögöttes keresztirányúforgalom-felügyelet (RTCA) funkció, amelynek 180 fokos radarja észleli a közeledő járműveket, miközben korlátozottan belátható helyről tolatunk ki.

Amennyiben a rendszer közeledő járművet észlel, hang- és fényjelzéssel figyelmeztet a veszélyre. (Comfort felszereltségi szinttől csomagban elérhető opció vagy széria.) És ez csak egyike azon megoldásoknak, amelyek a vadonatúj Tucson utasainak épségére ügyelnek. Van belőlük még néhány...

 

Hyundai Tucson - Vészfék rendszer

Autonóm vészfékrendszer

A radar- és kamera-alapú elülső ütközésre figyelmeztető rendszer (FCWS) tájékoztatja a vezetőt, ha veszélyes közelségbe kerül más járművekhez vagy a gyalogosokhoz, és szükség esetén önálló fékezésbe is kezd. (Comfort felszereltségi szinttől csomagban elérhető opció vagy széria.)

    

Hyundai Tucson - Holttérfigyelő

Holttérfigyelő rendszer

A jármű hátsó sarkainál elhelyezett érzékelők észlelik a holttérben közeledő gépkocsikat és riasztanak, ha a vezető ilyenkor működésbe hozza az irányjelzőt.

  

Hyundai Tucson - Táblafelismerő rendszer

Tábla-felismerő rendszer

A rendszer felismeri a közlekedési jelzőtáblákat és összeveti azokat a navigációs rendszer adataival. Az aktuális sebbessékorlátozást a rendszer pedig megjeleníti a navigációs képernyőn, valamint a műszeregység nagyfelbontású TFT kijelzőjén.

  

Hyundai Tucson - Sávtartó elektronika

Sávtartó berendezés

Azonnali fény- és hangjelzés, valamint aktív kormányrásegítés segít megakadályozni a nem szándékos sávváltásokat.

 

Teljesítmény

Dinamikus, erőteljes, gazdaságos

A modern technológia lehetővé teszi, hogy a kisebb motorok mind nagyobb teljesítményt és forgatónyomatékot állítsanak elő, miközben csökken az üzemanyag-fogyasztás.

Kiváló példája ennek az új 1,6 literes T-GDi motor és a Hyundai hozzá csatlakozó, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltója.

 

Hyundai Tucson - 1.6 benzinmotor

1.6 GDi - benzinmotor

132 LE teljesítményű, amelyet 6300 1/p fordulaton ad le, maximális teljesítménye pedig 161Nm, amely 4850 fordulaton áll rendelkezésre.

  

Hyundai Tucson - 1.6 benzin

1.6 T-GDi - benzinmotor

Az 1,6 literes T-GDi benzinmotor legnagyobb teljesítménye 177 LE percenkénti 5500-as fordulatszámon; a maximális forgatónyomaték 265 Nm az 1500-4500/perc fordulatszám-tartományban.

  

Hyundai Tucson - 1.7 Dízel

1.7 CRDi - dízelmotor

Az 1.7 CRDi dízelmotor 115 LE teljesítményű, amelyet 4000 1/p fordulaton ad le, maximális teljesítménye pedig 280Nm, amely 1250~2500 fordulaton áll rendelkezésre.

  

Hyundai Tucson - 2.0 Dízel

2.0 CRDi - dízelmotor

A 2,0 literes CRDi dízelmotor 2 teljesítmény szinten elérhető, 136 és 185 LE-s kivitelben.

  

Hyundai Tucson - Automata váltó

7 fokozatú, duplakuplungos sebességváltó

A Hyundai hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltója (DCT) a hagyományos automata sebességváltóknál kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és CO2-kibocsátást kínál, dinamikusabb gyorsítóképesség mellett.

 

Kényelem

Emeljük a tétet

Minden, amit lát és minden, amit megérint, kiváló minőségű. Nagyra fogja értékelni az új Tucson utasterében felhasznált anyagokat.

Az anyagminőség azonban nem minden, ehhez társul még egy sor prémium opció, melyekkel igazán lenyűgözővé varázsolhatja autóját. Az új Tucson első ülései nem csak fűthetők, de belső szellőztetéssel is rendelhetők.

 

Hyundai Tucson - Navigáció

Navigációs rendszer

Az útvonalra és a pillanatnyi tartózkodási helyre vonatkozó információkat új generációs navigációs rendszer biztosítja. A berendezés gyorsan reagál, ráadásul hétéves, ingyenes előfizetést kínál a TomTom LIVE szolgáltatásokra.

 

Hyundai Tucson - Klíma

Kétzónás automata légkondícionáló

A kétzónás, automatikus hőmérséklet-szabályozás révén a két első utas külön-külön beállítást alkalmazhat.

 

Hyundai Tucson - Csomagtartó

Csomagtartó kapacitása

A kétféle magasságban behelyezhető csomagtérpadló (felszereltségi szinttől függően) kategóriaelső, praktikusan variálható csomagtér-kapacitást eredményez (513 - 1503 liter). A padló alatt további tárolókapacitás áll rendelkezésre. A kihúzható roló (felszereltségi szinttől függően) elrejti értéktárgyait az illetéktelen tekintetek elől; használaton kívül a fedélzeten tárolható.

 

Hyundai Tucson - Hátsóülés

60:40 arányban dönthető hátsó üléssor

Amennyiben szabálytalan formájú csomagjai nem férnének el az 513 literes csomagtartóban, hajtsa le a hátsó ülések felét vagy egészét.

 

Hyundai Tucson - Középkonzol

Középkonzol oldalsó borítás

A középkonzol oldalsó felülete műbőrrel van gazdagítva, növelve ezzel a komfortérzetet.

 

Hyundai Tucson - Parkolást segítő rendszer

Automatikus parkolást segítő (smart parking) rendszer (SPAS)

Vége a parkolási nehézségeknek. A SPAS rendszer a jármű orrán, farán és oldalán elhelyezett ultrahangos érzékelőket alkalmaz. Képes azonosítani a megfelelő méretű parkolóhelyet, majd automatikusan bekormányozni oda a gépkocsit. A rendszer a párhuzamos és merőleges parkolással is boldogul. A SPAS emellett beépített kiállási üzemmódjának köszönhetően képes kiállni a parkolóhelyről.

 

Hyundai Tucson - Csomagtartó ajtó

Intelligens elektromos csomagtérajtó

A rendszer automatikusan felnyitja a csomagtérajtót, ha legalább három másodpercen át mögötte tartózkodik valaki, akinél ott a kulcs nélküli nyitási rendszer jeladója. A csomagtérajtó nyitását diszkrét figyelmeztető hang előzi meg, illetve röviden felvillannak a vészvillogók.

 

Hyundai Tucson - Ülés beállítások

Ülésállító kezelőszervek

Az első ülésekhez rendelhető motoros állítási lehetőségek révén a vezető és az első utas minden igénye kielégíthető.
Mindig komfortos üléshelyzetet garantálnak az opciós, motoros első ülések (az utasé nyolc, a vezetőé akár tíz irányban állítható), illetve a vezetőüléshez rendelhető, két irányban állítható, motoros deréktámasz.

 

Hyundai Tucson - Ülésfűtés

Ülésfűtés és -szellőzés

Egész évben maximális kényelmet biztosítanak az első ülések, amelyek télen meleget, nyáron hűsítő szellőzést biztosítanak. Utóbbiról az ülésbe beépített hűtőventillátorok gondoskodnak. Az első ülések fűtése három, a hátsóké (ülőlap és háttámla) kettő fokozatban állítható. 

 

Hyundai Tucson - Tempomat

Sebességtartó automatika

Állítsa be a kívánt sebességet vagy sebességkorlátot, és a rendszer automatikusan tartja a kívánt tempót, amíg Ön bármely pedál megérintésével közbe nem avatkozik.

 

Hyundai Tucson - Roló

Csomagtér takaróroló

Elrejti a csomagtér tartalmát az illetéktelen tekintetek elől.

 

Hyundai Tucson - Akasztó

Hátsó üléstámlán elhelyezett akasztófül

Egyszerű, ám zseniálisan hasznos ötlet. Tökéletes a bevásárló szatyrok, kézitáskák vagy egyéb hasonlók biztonságos rögzítésére.

 

Hyundai Tucson - Napfénytető

Panoráma napfénytető

Az extra nagy méretű panoráma napfénytető valóságos kabrió-érzést teremt az utastérben. Elég egyetlen gombnyomás, és az utasteret friss levegő és napfény tölti be. A szélzajt és a dübörgést automatikusan felemelkedő légterelő csillapítja. 

 

Tesztek

Piaci tesztek

Összegyűjtöttük a modellről írt leghasznosabb teszteket,
hogy Önnek már ne kelljen!

 

Totalcar - Kimondták megint: Prémium!

Az ablakvonal alacsonyabb lett, ez talán az első, hivatalosan feljegyezhető modellváltás, amelynél tágult a lőrés, nem szűkült. Ezért mindenképpen piros pont jár. Ráadásul több mint fél centivel lett keskenyebb az A-oszlop, ami szintén dicséretes. Elődjével ellentétben immár négy szilenttel kapcsolódik a motort tartó segédkeret a karosszériához, a hátsó, többlengőkaros futómű más geometriát kapott, csökkent az NVH-mutató és a zajszint (tényleg nagyon csendes), és a többi.

Tovább a teljes cikkre -->

 

Autópult - Szállj fel magasra!

A Hyundai olyan magasra helyezte a lécet az ix35 új generációjával, hogy ezt fémjelezve a modellt már másképpen hívja. A Tucson ezúttal benzines turbómotorral igyekszik bizonyítani, hogy a hagyományos középkategóriás alternatívákkal szemben megéri a beszálló egy magas felépítésű kompakt crossoverbe.

Tovább a teljes cikkre -->

 

HVG - Új szív, új lélek

Kicsi a dízel, de erős - akár ez is lehetne a jelszava a Hyundai legújabb kompakt szabadidőautójának, mely a szemrevaló külcsínt egy új gázolajos erőforrással és hétgangos automata váltóval társítja.

Tovább a teljes cikkre -->

 

Autónavigátor -Már itt tartunk?

Európának címezve. 2010-es bemutatásakor az ix35 nem csak jó ajánlat, de elég jó autó is volt. Még ma sem régi, de valahogy mégis nagyon öregnek érződik. Talán az uniszexnek szánt forma, vagy az előző Hyundai dizájnnyelv teszi, de látszik rajta az a fél évtized. Ahogy azt a dél-koreai gyártótól megszoktuk, ez az újabb széria is a Kia Sportage testvére lesz. Szebb, mint az elődei valaha is voltak. Hogy jó ez az irány, azt a Santa Fe és az i20 alapján tudjuk, hozzájuk képest a régebbi fejlesztésű i40 sem az igazi. Na de a Tucson már új génkészletből építkezik kívül-belül.

Tovább a teljes cikkre -->

 

Vezess.hu - Összehasonlító teszt: Nem dízel SUV-ok

Új formatervvel, a régi-új néven, vadonatúj turbómotorral jelent meg a Hyundai középméretű szabadidő-autója. A Tucsont az Autó és Stílus magazinnal együttműködve két erős kategóriatárssal vetettük össze, szintén turbós benzines motorral. A három aszfaltterepjáró kapcsán arra is kíváncsiak voltunk, hogy a benzinesek a turbósítással fel tudnak-e nőni a kategóriát uraló dízelekhez?

Tovább a teljes cikkre -->

 

Sportverda - Videó teszt

Kapcsolat

Érdeklődik a jármű iránt? Kipróbálná?

Kérjen ingyenes visszahívást,
vagy hívjon minket a +36 1 7766 500-as telefonszámon!


Szalonunkban megtekinthető autók